Tüdőgyulladás
"Ha az élet nehézségei miatt a padlón kötsz ki, két választásod van. Lent maradsz, vagy felállsz, leporolod a nadrágodat, s emelt fővel továbbmész. Én az utóbbi mellett döntöttem."
Harry Styles
.png)
El sem hittem, hogy rávett erre. Hogy volt mersze lefoglalni a repülőjegyet és helyettem összepakolni csakis azért, hogy biztos legyen abban, hogy nem szegem meg a szavamat. Amikor a repülőtérre értünk volt bennem valami izgatottság féleség. Nem tudom megmondani mi miatt. Talán, hogy ismét visszatérek oda, ahol pár hétig voltam vagy csak amiatt, hogy lesz mellettem valaki, aki már évek óta ismer. De mégis féltem, hogy most fény derül a titkomra, s ez mindent elszúr. Louisval megígértettem, hogy tartja a száját és még egy közös kis mesét is megbeszéltünk, hogy egyikünk se bukjon el a magyarázatokban. Csak a baj az volt, hogy nagyon is jól tudtam, hogy Sam átfog látni rajtunk, pont úgy, ahogy múltkor rajtam is átlátott. A forró levegő azonnal megcsapta az arcomat, amint kiléptünk a repülőtérről, s figyelmesen keresgéltem édesanyám arcát, mindhiába. A tömeg körülöttünk sietősen oszlott, mindenki izgatottan ment oda rég nem látott családtagjához, szerelméhez vagy gyermekéhez én viszont akármennyire is ódzkodtam ettől, most az egyszer szerettem volna anyámat szoros ölelésbe fogni és tudatni vele, hogy mennyire hiányzott. De anyu arca helyett most egy másik ismerős alak tűnt fel. Louise. Szemét sötét karikák keretezték, bőre napbarnított volt, haja még szőkébb, mint utoljára volt. Lábán egy fekete-fehér csíkos gatya volt, felső testét egy bő, ujj nélküli fekete pólóval takarta el. Arcán most semmiféle érzelem nem látszódott, pedig, amit sikerült látnom belőle még régebben, nem ilyen volt. Mosolygott, nevetett, viszont a mostani nő, aki közeledett felénk őszintén szólva idegen volt számomra.
- Sziasztok fiúk! - apró mosolyt erőltetett arcára, lábával előre-hátra billegett. - Jól utaztatok?
- Üdvözlöm, Mrs...
- Teasdale. - rohant segítségére barátomnak.
- Üdvözlöm, Mrs. Teasdale. - nyújtott kezet. - Louis Tomlinson vagyok, Harry barátja. Köszönöm szépen a meghívást.
- Örülök, hogy találkoztunk Louis. - rázta meg a kezét Louisnak. - Kérlek tegezz és szólíts csak Lou-nak. Gyertek, erre van a kocsi.
Meg sem várta, hogy reagáljunk, csak megfordult és elindult a fekete Volvo terepjáró felé. Lassan kullogtunk Lou után, aki már nyitott csomagtartóval várt, ahova behelyeztünk csomagjainkat.
- Hol van anyu? - kérdeztem a hosszan tartó csönd után. Már vagy tíz perce utaztunk, de senki sem szólt egy árva szót sem. Még a beszédes nő sem, aki óvatosan, figyelmesen hajtott a forgalomban.
- Akadt egy kis dolga. - nézett a visszapillantó tükörbe, majd a piros lámpa láttán fékezett, idegesen a hajába túrt. - Ezt Sam küldi neked.
Egy fehér borítékot nyújtott hátra, amire a nevem volt ráírva. Gondoltam, hogy nem ő írta, hiszen... nem lenne képes rá, de a boríték mélyén biztosra vettem, hogy most nem pénz lapul. Sokkal nehezebb volt, mint az előző. Kulcsommal feltéptem a papírt, majd miután szétnyitottam három kulcsot szedtem elő belőle.
- Ez mi?
- Egy kocsikulcs és a hajón lévő jetskik kulcsa. Szeretné, ha használnátok őket, amíg itt van a barátod. - felelte, majd a gázra lépve ismét elindult. Összehúzott szemöldökkel méricskéltem az előttem lévő nőt, semmit sem értettem.
- Miért nem akkor adta oda, amikor találkozunk?
- Harry - sóhajtott egy kövéret. - Sam nem lesz ott a hajón.
- Elmondanád végre, hogy mi a franc is van most pontosan? - fújtattam, idegesen gyűrögettem a borítékot a kezembe. Louis az alkaromra tette a kezét, egy biztató mosolyt küldött felém.
- Nyugodj meg, haver. - suttogta, tekintetét Lou-ra vezette.
- Nos, elmondod? - kérleltem immáron nyugodtabb hangszínnel.
- Lassan két hete, hogy Sam kórházban van. - felelte keserűen, majd hallgatását szipogás követte. - Pár napig kómában volt, de most már java részt ébren van. Két-három napig leszünk a hajón, ma már Anne és Rob is csatlakozik hozzánk, mert Bethnek így lett szabad ideje, amit nem kell az egyetemen töltenie. Sam szeretné, ha jól éreznétek magatokat, addig ő is összetudja egy kicsit szedni magát otthon. Nem szabadott volna kifecsegnem mindezt, mert Samantha a lelkemre kötötte, hogy ne gyötörjelek titeket azzal, hogy mi is a baja, de csak hozzá jöttetek és véleményem szerint Anne úgyis tudósított volna róla téged, Harry. - apró, őszinte mosolyt küldött felénk a visszapillantó tükörből. - Egyikünk sem így tervezte, de Samnél sajnos beszámíthatatlanok ezek a betegségek. Egyik napról a másikra lesz rosszul, nem tudunk rájuk egyszerűen még felkészülni sem.
- Már jól van?
- Az orvosok szerint szépen javul. Azt hiszem nem tett jót annak az őrült nőszemélynek, hogy kint ücsörgött isten tudja mennyi ideig a szakadó esőben. - nemtetszően megrázta a fejét. - De ilyen Samantha. Mindig is ő képviselte a család érthetetlen gyerekét. Viszont Harry jót tenne édesanyádnak, ha jól viselkednél és beszélgetnél vele. Magát okolja Samantha miatt, mert ő volt akkor ott, amikor minden történt.
Élesen szívtam be a levegőt. A tudat, hogy ott lesz anyám semmirekellő férje... felkavarta a gyomromat. Ennek ellenére mérlegelnem kellett a helyzetet, így akármennyire sincs ínyemre kedves leszek..mindenkivel. Nagyon is jól ismerem anyámat, hogy ilyenkor mennyire magába tud fordulni. Amikor Gemmával kiskorunkban valami történt velünk mindig csak azt szajkózta, hogy ő a hibás, ha jobban figyelt volna nem lenne most semmi gond. Pedig tényleg mi voltunk a hibásak, s nem ő.
- Rendben. - biccentettem késleltetve.
- Sam nagyon várja már, hogy megismerjen, Louis.
- Óó. - délceg mosoly ült ki barátom szájára. - És még én mennyire várom, hogy megismerjem. Harry rengeteget mesélt róla.
Pajkos mosollyal fordult felém, mire nekem az egekig szökött fel a szemöldököm. Álnok hazudozó! Semmit nem meséltem arról a nőről neki, s ha nem beszél anyámmal most itt sem lenne.
A hajó, ami sokkal inkább egy jacht már a kikötőbe várt minket fedélzetén a családtagokkal és az alkalmazottakkal. Belépésünkkel egy időben egy pincér lépett oda mellénk és kínált minket italokkal, amiből mindannyian 1-1 pohárral el is vettünk. Hűs limonádé, jégkockadarabokkal, amik a pohárhoz koccantak. A meleg levegő miatt a poharat pára kerítette hatalmába, s visszaemlékeztem arra a napra, amikor ölni tudtam volna egy ilyen hűs italért. A fűnyírás. Azaz átkozott fűnyírás, amit azóta sem bírok kiverni a fejemből. A nap tűzött, a hajó orrában egy medence és pezsgőfürdő várta a fürdőzőket. A napágyon egy férfi pihent kezében Lux-al. Biztosan az édesapja. Lou a kabinok felé vezetett minket, majd két egymás melletti ajtó mellett megállt.
- Ez a szobátok. Pakoljatok ki egy gyertek a fedélzetre. Ha szeretnétek akár használatba is vehetnétek a kulcsokat, amiket Sam adott. - kacsintott, majd sietősen elindult abba az irányba, ahonnan érkeztünk.
- Mit szólnál egy jó kis jetskihez, haver?
Ajkaim mosolyra húzódtak, amikor Louis igennek megfelelő válasszal helyeselt. Mindketten bementünk a saját szobánkba, ami... valami csodálatos volt. Bal oldalon egy hatalmas francia ágy, amivel szemben a falra szegezett plazmatévé. Az ajtóval szemben kilátás a tengerre, saját fürdőszoba és hatalmas szekrénysor. A padlót mahagóni színű parketta borította, míg a falak és bútorok inkább a fekete-fehér kombinációt képviselték. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy teljesen az ízlésemnek megfelelő szobát kaptam. A bőröndömet a földön széttárva kerestem ki a fürdőnadrágomat, majd ruháimtól megszabadulva kaptam magamra. Hajamat egy fehér baseball sapka alá gyömöszöltem, s már indultam is ki a kulcsokkal a kezembe. A falnak támaszkodva, pajkos, izgatott mosollyal az ajkán találtam Louist, akit magam előtt láttam tapsikolva ugrándozni. Tudtam, hogy legszívesebben ezt tenné, de visszafogta magát. Egy férfi jelent meg előttünk, aki elvezetett minket a jetskikhez és egy védőmellényt nyújtott felénk.
- Ez a fék, ez pedig a gáz. Ha túl nagy gázt ad hirtelen, akkor a jármű kiszalad maga alól. Ne aggódjon, akkor sem lesz semmi gond, mert ez a kis zsinór, ami magára van csiptettve, amikor kihúzódik leállítja a járművet. Érthető voltam? - a férfi gondosan magyarázott el mindent, a legérthetőbb volt, amiket mondott.
- Igen. - mormogtam, lábamat átvetettem és lovagló ülésben ráültem. Magam mellé néztem, ahol nem messze Louis ült, pontosan olyan készen állva, ahogy én. A férfi mögöttem sok szerencsét kívánt, utunkra intett. Először lassan húztam meg a gázt, nem indult. Még pár próbálkozás után bátrabban forgattam el a gázként szolgáló részt, s a jetski gyorsan iramodott előre. Erősen kapaszkodtam, lábaimmal kissé feljebb toltam magamat, szinte már álltam rajta. Jobbra, majd balra fordultam, a vízcseppek, amiket a jetski vert fel az arcomba csapódtak. Őszintén mosolyogtam és kiabáltam élvezetemben. Jó buli! Életemben nem gondoltam volna, hogy valaha is élvezni fogok egy ilyesmi dolgot. S ekkor akármennyire is lehettem boldog... Sam képe jelent meg előttem. Lelkiismeret furdalásom volt, hogy míg én itt szórakozom... ő egy kórház üres, idegen falai mögött próbálja túlélni a betegségét. Egy rohadéknak éreztem magamat. Egy mázlista rohadéknak, aki jókor volt jó helyen.
- Már jól van?
- Az orvosok szerint szépen javul. Azt hiszem nem tett jót annak az őrült nőszemélynek, hogy kint ücsörgött isten tudja mennyi ideig a szakadó esőben. - nemtetszően megrázta a fejét. - De ilyen Samantha. Mindig is ő képviselte a család érthetetlen gyerekét. Viszont Harry jót tenne édesanyádnak, ha jól viselkednél és beszélgetnél vele. Magát okolja Samantha miatt, mert ő volt akkor ott, amikor minden történt.
Élesen szívtam be a levegőt. A tudat, hogy ott lesz anyám semmirekellő férje... felkavarta a gyomromat. Ennek ellenére mérlegelnem kellett a helyzetet, így akármennyire sincs ínyemre kedves leszek..mindenkivel. Nagyon is jól ismerem anyámat, hogy ilyenkor mennyire magába tud fordulni. Amikor Gemmával kiskorunkban valami történt velünk mindig csak azt szajkózta, hogy ő a hibás, ha jobban figyelt volna nem lenne most semmi gond. Pedig tényleg mi voltunk a hibásak, s nem ő.
- Rendben. - biccentettem késleltetve.
- Sam nagyon várja már, hogy megismerjen, Louis.
- Óó. - délceg mosoly ült ki barátom szájára. - És még én mennyire várom, hogy megismerjem. Harry rengeteget mesélt róla.
Pajkos mosollyal fordult felém, mire nekem az egekig szökött fel a szemöldököm. Álnok hazudozó! Semmit nem meséltem arról a nőről neki, s ha nem beszél anyámmal most itt sem lenne.
A hajó, ami sokkal inkább egy jacht már a kikötőbe várt minket fedélzetén a családtagokkal és az alkalmazottakkal. Belépésünkkel egy időben egy pincér lépett oda mellénk és kínált minket italokkal, amiből mindannyian 1-1 pohárral el is vettünk. Hűs limonádé, jégkockadarabokkal, amik a pohárhoz koccantak. A meleg levegő miatt a poharat pára kerítette hatalmába, s visszaemlékeztem arra a napra, amikor ölni tudtam volna egy ilyen hűs italért. A fűnyírás. Azaz átkozott fűnyírás, amit azóta sem bírok kiverni a fejemből. A nap tűzött, a hajó orrában egy medence és pezsgőfürdő várta a fürdőzőket. A napágyon egy férfi pihent kezében Lux-al. Biztosan az édesapja. Lou a kabinok felé vezetett minket, majd két egymás melletti ajtó mellett megállt.
- Ez a szobátok. Pakoljatok ki egy gyertek a fedélzetre. Ha szeretnétek akár használatba is vehetnétek a kulcsokat, amiket Sam adott. - kacsintott, majd sietősen elindult abba az irányba, ahonnan érkeztünk.
- Mit szólnál egy jó kis jetskihez, haver?
Ajkaim mosolyra húzódtak, amikor Louis igennek megfelelő válasszal helyeselt. Mindketten bementünk a saját szobánkba, ami... valami csodálatos volt. Bal oldalon egy hatalmas francia ágy, amivel szemben a falra szegezett plazmatévé. Az ajtóval szemben kilátás a tengerre, saját fürdőszoba és hatalmas szekrénysor. A padlót mahagóni színű parketta borította, míg a falak és bútorok inkább a fekete-fehér kombinációt képviselték. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy teljesen az ízlésemnek megfelelő szobát kaptam. A bőröndömet a földön széttárva kerestem ki a fürdőnadrágomat, majd ruháimtól megszabadulva kaptam magamra. Hajamat egy fehér baseball sapka alá gyömöszöltem, s már indultam is ki a kulcsokkal a kezembe. A falnak támaszkodva, pajkos, izgatott mosollyal az ajkán találtam Louist, akit magam előtt láttam tapsikolva ugrándozni. Tudtam, hogy legszívesebben ezt tenné, de visszafogta magát. Egy férfi jelent meg előttünk, aki elvezetett minket a jetskikhez és egy védőmellényt nyújtott felénk.
- Ez a fék, ez pedig a gáz. Ha túl nagy gázt ad hirtelen, akkor a jármű kiszalad maga alól. Ne aggódjon, akkor sem lesz semmi gond, mert ez a kis zsinór, ami magára van csiptettve, amikor kihúzódik leállítja a járművet. Érthető voltam? - a férfi gondosan magyarázott el mindent, a legérthetőbb volt, amiket mondott.
- Igen. - mormogtam, lábamat átvetettem és lovagló ülésben ráültem. Magam mellé néztem, ahol nem messze Louis ült, pontosan olyan készen állva, ahogy én. A férfi mögöttem sok szerencsét kívánt, utunkra intett. Először lassan húztam meg a gázt, nem indult. Még pár próbálkozás után bátrabban forgattam el a gázként szolgáló részt, s a jetski gyorsan iramodott előre. Erősen kapaszkodtam, lábaimmal kissé feljebb toltam magamat, szinte már álltam rajta. Jobbra, majd balra fordultam, a vízcseppek, amiket a jetski vert fel az arcomba csapódtak. Őszintén mosolyogtam és kiabáltam élvezetemben. Jó buli! Életemben nem gondoltam volna, hogy valaha is élvezni fogok egy ilyesmi dolgot. S ekkor akármennyire is lehettem boldog... Sam képe jelent meg előttem. Lelkiismeret furdalásom volt, hogy míg én itt szórakozom... ő egy kórház üres, idegen falai mögött próbálja túlélni a betegségét. Egy rohadéknak éreztem magamat. Egy mázlista rohadéknak, aki jókor volt jó helyen.
