Üdvözletem földlakók!
Tudom kissé "pofátlanság" csak így megjelenni ennyi idő után csak így..ilyen váratlanul megjelenni, de.. erőt vettem magamon, hogy pontot tegyek a dolgok végére. Nem tudom vagytok-e még, egyáltalán kíváncsiak vagytok a történet végére, de biz isten, hogy befejezem. Ha addig élek is! :)
Szóval csapjunk is bele a lecsóba!
Sok-sok puszi és bocsánat!
Susan :*
Hasznavehetetlen technika
Harry Styles
Az a kék szempár, szőke haj és vigyori arc rá hasonlított. Ha nem látom Sammel szemben ülő nőt, fel sem merül bennem, hogy nem az ő lánya. Ugyan az a közvetlenség és kedvesség, pedig még csak most látott először. Apró lábait gyorsan szedte, míg vékonyka hangján édesen magyarázott minden egyes festménynél megállva. Büszkén, csilló szemmel mutogatott szabad kezével a műveknél, hogy Sam mikor, miért és miről festette. Óráknak tűnő perceket álltunk ott, míg ő szemöldökét összevonva mérte fel alaposan újra és újra az adott festményt. Elmondása szerint van egy nővére, Lisa, aki mindig elkobozza tőle a festményét, amit Sam festett neki. Így, mivel Sam néninek most fáj a keze választhat egyet azok közül, amiket a legjobban szeret. Türelmesen és élvezettel hallgattam a kislányt, aki elmesélte, hogy csak ritkán tud találkozni a keresztanyjával, mert sokszor nagyon fáradt a gyógyszerek miatt. A folyosó végére értünk, ahol egy ajtó állt csukva, elrejtve előlünk ami mögötte rejlik. Lux karjait felém nyújtva kéredzkedett fel, fejét a mellkasomra hajtotta, míg ujjaival a tetoválásaimat rajzolta körbe.
- Nekem anyu sosem engedi, hogy ilyeneket rajzoljak magamra. - panaszkodott, amire egy apró kacaj hagyta el a számat. Lux kikerekedett szemmel tolta hátrébb magát, míg én erősen tartottam karjaim biztonságában.
- Nagyon jól teszi anyukád, hogy nem engedi. Nem tesz jót a bőrödnek, ha összefirkálod.
- De a te mamád miért engedte meg?
- Tudod ...az én mamám sem örült, hogy elcsúfítottam a bőrömet, de beletörődött, hogy már felnőttem és a saját akaratom szerint élek. Sok ember csinálja ezt, amikor olyan korban van mint én. - ajkamat a fejére nyomtam, majd kicsit meglökve helyzetet változtattam a fogásán.
- Sam néninek is van egy rajza, ami a bőrén van. - kuncogott. - Még sosem láttam teljesen, mert anyu azt mondta, hogy ha nagyobb leszek akkor megnézhetem. Csak a keresztanyu úgy nevezi, hogy tetoválás.
Bólintottam egyet egy mosollyal az arcomon. Kezemben a kislánnyal viszont nem tudtam tovább várni. Lábaimnak nem én parancsoltam többé, maguktól mentek előre az ajtó felé, s a szabad kezem követte őket. Már a kilincs lenyomására készültem, amikor anyám hangjára lettem figyelmes. Lux leimádkozta magát az ölemből, addig-addig fészkelődött, majd anyám irányába el is tűnt.
- Mit csinálsz, kisfiam? - hangja korholt és magam előtt láttam karjait, amik össze vannak fűzve mellkasa előtt. Mindig ezt csinálta, amikor rosszat tettem vagy ideges volt. És lássuk be... ez eléggé gyakran előfordult a mi családunkban.
Nagyot sóhajtottam, elengedtem a kilincset és felé fordultam immáron komor arccal. - Csak megszerettem volna nézni a szobát.
- Oda nem szabad bemenni, értetted?
Biccentettem.
- Most pedig gyere, feladatom van számodra. - hátat fordított.
- Feladatod?
- Igen, le kell nyírnod a füvet a kertben.
És ezzel otthagyott egymagamban a gondolataimmal együtt. Csak figyeltem és azt latolgattam magamban, hogy vajon mi lehet az ajtó mögött, ami miatt tilos a belépés? Felnőtt újságok? Gyerekek? Netán tán hullák?
A legnagyobb melegben küldött ki füvet nyírni. Hát miért is ne? Fiatal még, simán bírja! A fenéket! Legszívesebben dühöngve vágtam volna a földhöz azt a nyomorult fűnyírót, aminek minden percben volt valami átkozott baja. Leállt, beakadt, vagy éppen nekitolta magát egy apró kavicsos buckának. Na jó ...azt hiszem az utóbbiról én tehetek, de nem bírtam tovább a homlokomon csüngő verejtékcseppeket, amik idegesítettek. Pólómat levetettem és a nadrágom hátsó zsebébe tűrtem. A nap hétágra sütött, egy felhő sem volt az égen. Úgy éreztem magamat, mint egy csirke érezhette magát a kétszáz fokos sütőben. Hajamat egy kendővel kötöttem fel, hogy ne lógjon folyamatosan a szemembe. Melegem volt, efelől nem volt semmi kétség. És ha nem volt ez elég gond nekem, akkor meg sem említem a verandán árnyékba meghúzódó lányokat, akik sasszemmel figyelték a munkámat. Akármennyire igyekeztem és siettem, nem haladtam az a fránya pázsit nem akart fogyni, sőt.. úgy tűnt mintha amint levágtam vissza is nőtt volna.
- Héé, Harold. - Sam hangja a mai nap végére már-már idegesítően csengett, s átkoztam anyámat amiért kihozta őt az unalmas szobájából. - Azt hiszem ott kihagytál egy kicsit.
A többiek kacagtak, jókedvűen szürcsölgették a jeges teájukat. Hallásom még sosem volt ilyen kifinomult, éles, de sokkal jobban érzékeltem a pohárhoz koccanó jégkockákat, mint eddig bármikor is. A fűnyírót leállítottam, a pólómat kihúztam a zsebemből és letöröltem vele izzadt arcomat, majd a lányok felé hajítottam. Szemem komor volt, villámokat szórhattam a szőkeség felé - aki anyám munkaadója volt - és próbáltam elfelejteni, hogy egy rohadt székben ül.
- Tudja mit? - vicsorogtam. - Akkor nyírja le maga a rohadt füvét, ha ennyire baja van a technikámmal!
Anyám arcáról lefagyott a mosoly, s mielőtt szólhatott volna Sam megállította.
- Ez a bajod, Harold. - rázta meg a fejét. - Nincs semmiféle technikád csak össze vissza tologatott azt a csotrogányt. Viszont szívesen lenyírom, ha erre a tragacsra kifejlesztesz nekem egy fűnyírót.
Most komolyan rám kacsintott? Ha nem lettem volna ennyire dühös, s az arcom nem lett volna olyan feszült, hogy mozdulni tudjon esküszöm tátott szájjal mustráltam volna tovább őt.
- Pihenj egy kicsit és igyál egy jeges teát. Vagy sört kérsz? - szemöldökét összehúzta, szája egyenes vonalba ment át, de tisztán láttam, hogy küzd a nevetés ellen. - Egyáltalán ihatsz már sört? - mosolygott. - Anne ihat már sört a fiad?
Betelt a pohár. Horkantottam egyet, majd amilyen gyorsan és erősen csak tudtam meghúztam a fűnyíró zsinórját. Próbáltam csak a kaszaboló hangra koncentrálni, de a lányok nevetése valamilyen oknál fogva áttört a kis falon és élesen hatolt be az elmémbe. Istenemre esküszöm, hogy minden fűszálra alaposan figyeltem, hogy ki ne hagyjam, esetleg nehogy egy milliméterrel kisebb legyen mint a többi. Már csak azért is megmutatom annak a nőszemélynek, hogy van technikám. Óó, bizony ám, hogy van. Majd megtudja, hogy milyen fából is faragtak, de akkor garantálom, hogy nem fog nevetni. Mert a végén éppen, hogy én leszek az, aki nevetni fog, s nem ő.
Tökéletesre nyírtam a füvet. Ők nem ezt mondták, én viszont tudtam, hogy ennél jobb teljesítményt senki sem nyújtana neki. Trappolva haladtam el mellettük, még arra sem vettem a fáradtságot, hogy felvegyem a földön heverő pólómat. Úgy kell nekik, majd felveszik, ha akarják engem ugyan nem zavar az a szaros póló! A szobámba siettem és olyan hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, hogy még az ablakok is belerezzentek. Örültem volna, ha kitörik, de valószínű anyám pálcát tört volna a hátamon, mert tiszteletlen vagyok a ház úrnőjével. Kényelmesen lezuhanyoztam, percekig folyattam magamra a hideg vizet, viszont a nap végére, amikor már a nap is eltűnt a makulátlan kék égboltról s helyébe a hold lépett kezdtem érezni, hogy semmilyen pozícióban nem vagyok képes feküdni. Egy ideig ülő állapotban voltam, sétáltam a szobában, míg próbáltam figyelmen kívül hagyni korgó hasamat. Nos ...nem mentem vacsorázni, mert szinte biztos voltam benne, hogy Samantha még az evési technikámba is belekötne. Hallottam a fülembe csengeni ki nem mondott szavait. Harold - itt tartott volna egy kis szünetet csakhogy fokozza a dühömet - ...azt a húst nem jobbról haladva kell vágni, hanem balról. De ugyan honnan is tudhatnád, ha a füvet sem tudod normálisan lenyírni? Azt hiszem eddig észre sem vettem, hogy van pár ...rossz szokásom. Például ide tartozik a fogcsikorgatás.
- Harry, bejöhetek? - apró kopogtatás hallatszott az ajtó túlsó feléről, se anyám se Sam hangja nem volt ismerős, így csak arra tudtam gondolni, hogy Louise az a kislányával.
- Be. - mormogtam.
- Reméltem, hogy még nem alszol. - mosolygott, a kezében tartott tálcát az ágyra helyezte el. - Sam küldi. - somolygott. - Ezzel együtt. Gondolta, hogy szükséged lesz rá, tekintettel lévén annak, hogy egész délután a füvet nyírtad a tűző napon.
Egy kis fúvós flakont dobott az ágyra, ami majdnem a földön kötött ki. Apró köszönöm félét suttogtam résnyire nyitott ajkaim közül, karjaimat összefontam mellkasom előtt várva arra, hogy szándékozik-e még valamit mondani.
- Figyelj, Harry. - sóhajtott, hátát az ajtókeretnek támasztotta meg. - Gondolom most azt hiszed, hogy a nővérem egy szemétláda azért, amiért úgy viselkedett veled délután, de mindig van miértje a dolgoknak. Ha hiszed ha nem remek emberismerő.
- Hát persze, hogy remek emberismerő - erőltetetten felnevettem. - az elejétől kezdve tudta, hogy rossz a fűnyírói technikám. Vagy pardon... - emeltem fel a mutatóujjamat. - nincs is olyanom.
- Nem erre gondoltam, de lássuk be, hogy a lányom is hamarabb lenyírta volna azt a szerencsétlen füvet. Ráadásul az imádott fréziáit is kiiktattad az élők sorából.
- Még valami, hogy ennél is jobban szarul érezzem magamat itt a semmi közepén?
- Ne haragudj. - ráncba borult homloka és komoly hangszíne azt sugallta komolyan gondolja. - Csak mindezzel arra akartam célozni, hogy talán a nővérem csak szeretné felnyitni a szemedet.
Horkantottam. - Mégis mi köze a fűnyíráshoz ahhoz, hogy felnyíljon a szemem? Én nyitott szemmel járok..
- Erre majd magadtól rájössz.. - apró mosoly játszott szája szélén, majd órájára esett a tekintete. - Sam... nos Ő, tényleg jó ember, Harry. Mindent előbb észrevesz, mint bárki más, mint az, akiről szó van.
Belefájdult a fejem, szemeim a napégés utáni sprét szuggerálták. Nem értettem semmit, ami Sammel kapcsolatos. Semmi baj sincs velem és az életemmel. Akkor ő mégis mi jogon méreget engem? Honnan a fenéből tudná, hogy mi is a bajom pontosan? Itt telt be végleg a pohár. Fel akarja nyitni a szemem? Hát lássuk.. Állok elébe!
Bólintottam egyet egy mosollyal az arcomon. Kezemben a kislánnyal viszont nem tudtam tovább várni. Lábaimnak nem én parancsoltam többé, maguktól mentek előre az ajtó felé, s a szabad kezem követte őket. Már a kilincs lenyomására készültem, amikor anyám hangjára lettem figyelmes. Lux leimádkozta magát az ölemből, addig-addig fészkelődött, majd anyám irányába el is tűnt.
- Mit csinálsz, kisfiam? - hangja korholt és magam előtt láttam karjait, amik össze vannak fűzve mellkasa előtt. Mindig ezt csinálta, amikor rosszat tettem vagy ideges volt. És lássuk be... ez eléggé gyakran előfordult a mi családunkban.
Nagyot sóhajtottam, elengedtem a kilincset és felé fordultam immáron komor arccal. - Csak megszerettem volna nézni a szobát.
- Oda nem szabad bemenni, értetted?
Biccentettem.
- Most pedig gyere, feladatom van számodra. - hátat fordított.
- Feladatod?
- Igen, le kell nyírnod a füvet a kertben.
És ezzel otthagyott egymagamban a gondolataimmal együtt. Csak figyeltem és azt latolgattam magamban, hogy vajon mi lehet az ajtó mögött, ami miatt tilos a belépés? Felnőtt újságok? Gyerekek? Netán tán hullák?
A legnagyobb melegben küldött ki füvet nyírni. Hát miért is ne? Fiatal még, simán bírja! A fenéket! Legszívesebben dühöngve vágtam volna a földhöz azt a nyomorult fűnyírót, aminek minden percben volt valami átkozott baja. Leállt, beakadt, vagy éppen nekitolta magát egy apró kavicsos buckának. Na jó ...azt hiszem az utóbbiról én tehetek, de nem bírtam tovább a homlokomon csüngő verejtékcseppeket, amik idegesítettek. Pólómat levetettem és a nadrágom hátsó zsebébe tűrtem. A nap hétágra sütött, egy felhő sem volt az égen. Úgy éreztem magamat, mint egy csirke érezhette magát a kétszáz fokos sütőben. Hajamat egy kendővel kötöttem fel, hogy ne lógjon folyamatosan a szemembe. Melegem volt, efelől nem volt semmi kétség. És ha nem volt ez elég gond nekem, akkor meg sem említem a verandán árnyékba meghúzódó lányokat, akik sasszemmel figyelték a munkámat. Akármennyire igyekeztem és siettem, nem haladtam az a fránya pázsit nem akart fogyni, sőt.. úgy tűnt mintha amint levágtam vissza is nőtt volna.
- Héé, Harold. - Sam hangja a mai nap végére már-már idegesítően csengett, s átkoztam anyámat amiért kihozta őt az unalmas szobájából. - Azt hiszem ott kihagytál egy kicsit.
A többiek kacagtak, jókedvűen szürcsölgették a jeges teájukat. Hallásom még sosem volt ilyen kifinomult, éles, de sokkal jobban érzékeltem a pohárhoz koccanó jégkockákat, mint eddig bármikor is. A fűnyírót leállítottam, a pólómat kihúztam a zsebemből és letöröltem vele izzadt arcomat, majd a lányok felé hajítottam. Szemem komor volt, villámokat szórhattam a szőkeség felé - aki anyám munkaadója volt - és próbáltam elfelejteni, hogy egy rohadt székben ül.
- Tudja mit? - vicsorogtam. - Akkor nyírja le maga a rohadt füvét, ha ennyire baja van a technikámmal!
Anyám arcáról lefagyott a mosoly, s mielőtt szólhatott volna Sam megállította.
- Ez a bajod, Harold. - rázta meg a fejét. - Nincs semmiféle technikád csak össze vissza tologatott azt a csotrogányt. Viszont szívesen lenyírom, ha erre a tragacsra kifejlesztesz nekem egy fűnyírót.
Most komolyan rám kacsintott? Ha nem lettem volna ennyire dühös, s az arcom nem lett volna olyan feszült, hogy mozdulni tudjon esküszöm tátott szájjal mustráltam volna tovább őt.
- Pihenj egy kicsit és igyál egy jeges teát. Vagy sört kérsz? - szemöldökét összehúzta, szája egyenes vonalba ment át, de tisztán láttam, hogy küzd a nevetés ellen. - Egyáltalán ihatsz már sört? - mosolygott. - Anne ihat már sört a fiad?
Betelt a pohár. Horkantottam egyet, majd amilyen gyorsan és erősen csak tudtam meghúztam a fűnyíró zsinórját. Próbáltam csak a kaszaboló hangra koncentrálni, de a lányok nevetése valamilyen oknál fogva áttört a kis falon és élesen hatolt be az elmémbe. Istenemre esküszöm, hogy minden fűszálra alaposan figyeltem, hogy ki ne hagyjam, esetleg nehogy egy milliméterrel kisebb legyen mint a többi. Már csak azért is megmutatom annak a nőszemélynek, hogy van technikám. Óó, bizony ám, hogy van. Majd megtudja, hogy milyen fából is faragtak, de akkor garantálom, hogy nem fog nevetni. Mert a végén éppen, hogy én leszek az, aki nevetni fog, s nem ő.
Tökéletesre nyírtam a füvet. Ők nem ezt mondták, én viszont tudtam, hogy ennél jobb teljesítményt senki sem nyújtana neki. Trappolva haladtam el mellettük, még arra sem vettem a fáradtságot, hogy felvegyem a földön heverő pólómat. Úgy kell nekik, majd felveszik, ha akarják engem ugyan nem zavar az a szaros póló! A szobámba siettem és olyan hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, hogy még az ablakok is belerezzentek. Örültem volna, ha kitörik, de valószínű anyám pálcát tört volna a hátamon, mert tiszteletlen vagyok a ház úrnőjével. Kényelmesen lezuhanyoztam, percekig folyattam magamra a hideg vizet, viszont a nap végére, amikor már a nap is eltűnt a makulátlan kék égboltról s helyébe a hold lépett kezdtem érezni, hogy semmilyen pozícióban nem vagyok képes feküdni. Egy ideig ülő állapotban voltam, sétáltam a szobában, míg próbáltam figyelmen kívül hagyni korgó hasamat. Nos ...nem mentem vacsorázni, mert szinte biztos voltam benne, hogy Samantha még az evési technikámba is belekötne. Hallottam a fülembe csengeni ki nem mondott szavait. Harold - itt tartott volna egy kis szünetet csakhogy fokozza a dühömet - ...azt a húst nem jobbról haladva kell vágni, hanem balról. De ugyan honnan is tudhatnád, ha a füvet sem tudod normálisan lenyírni? Azt hiszem eddig észre sem vettem, hogy van pár ...rossz szokásom. Például ide tartozik a fogcsikorgatás.
- Harry, bejöhetek? - apró kopogtatás hallatszott az ajtó túlsó feléről, se anyám se Sam hangja nem volt ismerős, így csak arra tudtam gondolni, hogy Louise az a kislányával.
- Be. - mormogtam.
- Reméltem, hogy még nem alszol. - mosolygott, a kezében tartott tálcát az ágyra helyezte el. - Sam küldi. - somolygott. - Ezzel együtt. Gondolta, hogy szükséged lesz rá, tekintettel lévén annak, hogy egész délután a füvet nyírtad a tűző napon.
Egy kis fúvós flakont dobott az ágyra, ami majdnem a földön kötött ki. Apró köszönöm félét suttogtam résnyire nyitott ajkaim közül, karjaimat összefontam mellkasom előtt várva arra, hogy szándékozik-e még valamit mondani.
- Figyelj, Harry. - sóhajtott, hátát az ajtókeretnek támasztotta meg. - Gondolom most azt hiszed, hogy a nővérem egy szemétláda azért, amiért úgy viselkedett veled délután, de mindig van miértje a dolgoknak. Ha hiszed ha nem remek emberismerő.
- Hát persze, hogy remek emberismerő - erőltetetten felnevettem. - az elejétől kezdve tudta, hogy rossz a fűnyírói technikám. Vagy pardon... - emeltem fel a mutatóujjamat. - nincs is olyanom.
- Nem erre gondoltam, de lássuk be, hogy a lányom is hamarabb lenyírta volna azt a szerencsétlen füvet. Ráadásul az imádott fréziáit is kiiktattad az élők sorából.
- Még valami, hogy ennél is jobban szarul érezzem magamat itt a semmi közepén?
- Ne haragudj. - ráncba borult homloka és komoly hangszíne azt sugallta komolyan gondolja. - Csak mindezzel arra akartam célozni, hogy talán a nővérem csak szeretné felnyitni a szemedet.
Horkantottam. - Mégis mi köze a fűnyíráshoz ahhoz, hogy felnyíljon a szemem? Én nyitott szemmel járok..
- Erre majd magadtól rájössz.. - apró mosoly játszott szája szélén, majd órájára esett a tekintete. - Sam... nos Ő, tényleg jó ember, Harry. Mindent előbb észrevesz, mint bárki más, mint az, akiről szó van.
Belefájdult a fejem, szemeim a napégés utáni sprét szuggerálták. Nem értettem semmit, ami Sammel kapcsolatos. Semmi baj sincs velem és az életemmel. Akkor ő mégis mi jogon méreget engem? Honnan a fenéből tudná, hogy mi is a bajom pontosan? Itt telt be végleg a pohár. Fel akarja nyitni a szemem? Hát lássuk.. Állok elébe!
