A titok..., ami többé már nem titok
"Csak a legelső találkozás első perceiben látjuk igazán, hogyan néz ki a másik, mert azután már csak egy benyomást látunk, amit erősen árnyal, hogy mit gondolunk az illetőről."
Harry Styles
.jpg)
Két hét. Két nyomorúságos hét telt el azóta, hogy iszonyatos módon megalázott Sam, hogy bőröm megégett és ..., hogy kerülöm őt. Annak ellenére, hogy édesanyám dogozik neki valamiért folyton én végzem el a dolgok mocskosabbik részét. És van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezeket a feladatokat igazándiból nem is édesanyám adja, hanem Sam. Igaz, hogy nem beszélünk egymással csak tisztes távolból figyeljük szánalmas próbálkozásainkat, amivel megakarjuk keseríteni a másik életét, de azt hiszem... furfangosabb, mint hittem. Amikor az a szürkés szempár felcsillan őszintén mondhatom, hogy valami megmozdul bennem. Mintha küzdene értem, hogy valamit észrevegyek, amit ő észlelt csak még én nem. Vagy még nem is tudok róla.
Minden egyes alkalommal van valami éles megjegyzése nekem, amit azzal az elbűvölő mosolyával told meg, amelyet szívem szerint letörölnék onnan. Nem értettem az elején és még most sem, hogy miért ilyen életvidám úgy szinte mindenkivel, de, amikor egyszer ezt szóba hoztam nem válaszolt. Viszont nagyon jól tudtam, hogy mikor kell őt hagyni és más elfoglaltságot keresni a lakásban. Anyu napi rendszerességgel végezte rajta a dolgait, aminek egy viharos éjszakán én is tanúja lehettem. Sam nem viselte jól és az igazat megvallva... én sem. A rossz napokon a mosolya helyét átvették a kemény, eltökélt vonalak, hallgatag, mérhetetlenül ellenséges és zsémbes volt. Ilyenkor általában csak filmet nézett, zenét hallgatott vagy csak ült kint a kertben és nézett maga elé.
- Anyu elment, kér valamit? - pólóm a mellkasomra tapadt, hajam a homlokomra. Szakadt az eső odakint, s az ablakokat valakinek rögzítenie kellett, míg anyu átvállalta a vásárlást.
Tekintetét rám kapta, ajka arra a szemtelen mosolyra húzódott.
- Látom kint csöpög az eső. - bökött fejével felém. - Tudom, hogy nincs kedved, de azért megkérdezem van-e kedved csatlakozni.
- Csöpög? Mintha dézsából öntenék.
- Angliában élsz, biztos megszoktad. Nos, mi a válaszod?
- Addig fog nyaggatni ezzel a rohadt filmnézéssel, amíg le nem ülök magához, ugye?
- Talán igen, talán nem. Ezt csak akkor tudod meg drága Harold, ha megpróbálod.
Tekintetem végigvezettem rajta. Egy lenge barackszínű ruha volt rajta, arcát nem fedte semmiféle smink kivéve a szempilláját, ami hosszan meredezett az ég felé. Szemünk összeforrt, s míg az övé örömteli volt az enyém összehúzott.
- Mi a mai ajánlat? - fejemmel a tévé irányába böktem, de lábaim már útnak indultak. A kanapéra dőltem, kényelembe helyeztem magamat, s próbáltam figyelmen kívül hagyni Sam égető tekintetét. Volt szerencsém megtapasztalni az érzést, amikor rám néz. Mintha a lelkem mélyét kutatná, s minden titkomat tudná.
- Szkafander és pillangó.
Csak biccentettem, pillantásomat teljesen elfoglalta a televízió képernyője.
Két órával később csak ültem ott, ahogy befejeződött a film, s a képernyő elfeketedett. Szívbemarkoló volt, s nem tudtam elhinni, hogy miként képes valaki ilyet végignézni. Nemhogy még végigélni. Óvatosan fordítottam a fejemet Sam felé, aki közelebb gurult hozzám. Arca, ahogy szája is komor volt, rá is hatással lehetett a film és a benne történt cselekmények. Csöndben szemlélt, s most az egyszer azt kívántam bárcsak megszólalna és kötözködne velem. Harold ...ne nézz ilyen bugyután. Kelj fel és ásd fel újra a kertet. Esküszöm még ezt is jobban elviseltem volna, mint azokat a fájdalmas szürke szempárokat.
- Hányszor látta? - krákogtam, majd ismét megkérdeztem immár hangosabban. - Hányszor látta?
Szemöldökét összeráncolta, kezdett visszatérni és újra önmaga lenni.
- Számtalanszor.
- Nem rossz... - nyeltem egy nagyot. - magának ilyeneket látni?
- Eleinte talán az volt, hiszen teljesen más életet éltem ezelőtt a szék előtt, de mindent meglehet szokni. Igaz időbe telt, de még mindig sokkal jobb helyzetben vagyok, mint a főszereplő a filmben.
- Lehet igaza van.
- Jaj Harold ne csináld már! - hangja éles volt, de mégis valamiféle jókedv hallatszott ki belőle. - Mikor fogsz végre már tegezni? Nincs ínyemre ez a magázódás, amivel megilletsz. És kérlek szépen ne vágj már ilyen elkámpicsorodott képet!
- Gyűlölöm, ha Haroldnak hív. - feleltem morogva.
- Nekem tetszik. - somolygott. - Látod magad mellett azt a borítékot?
Válaszként biccentettem, szemem a fehér borítékot mustrálta.
- A tiéd. Anne mesélte, hogy vissza kell menned Angliába az egyetem miatt.
Ujjaim a borítékot fogták közre, szemeim kidülledtek a zöld bankjegyek láttán.
- Ez ezer dollár.
- Jól látod. - sóhajtott. - Keményen megdolgoztattalak ebben a két hétben, megérdemled.
- Nem fogadhatom el. - gyömöszöltem vissza a papírokat a borítékba. - Túl sok ...és anyu fizetéséből kapok majd, megbeszéltük.
- Hidd el nem te fogsz csődbe vinni. Megengedhetem magamnak, hogy odaadjam a jussodat és legalább lesz mit elkölteni otthon.
- Köszönöm. - suttogtam, tekintetemet az övébe fúrtam és arra a festményre gondoltam vissza, amit naphosszat csodáltam. Mesés és alaposan kidolgozott munka volt, ami egy fehér ruhás nőt ábrázolt nem messze a Big Bentől. A kép szándékosan lett elmosódottra festve, az eső zuhogott. - Járt már Angliában, igaz?
- Ó, igen. Kedvenc országaim egyike.
- Maga az a nő a festményen, ami az emeleten van?
- Az egyik barátnőmet ábrázolja, de azt speciel fénykép alapján festettem, mert, amikor ott voltunk az ég hirtelen beborult és percekkel később már esett is.
- Angliában ez nem meglepő.
- Megjöttem. - anyu hangja töltötte be a kinti teret, amire mindketten felkaptuk a fejünket. - Kint csak úgy szakad az eső. - folytatta, a kis borítékot farmerem hátsó zsebébe csúsztattam be.
- Még egyszer köszönöm. - feltápászkodtam, pólómat lejjebb húztam és hátat fordítottam Samnek. Méregető tekintetét figyelmen kívül hagyva indultam el az ajtó felé, hogy édesanyámnak segítsek a csomagokkal, amikor Sam hangja késztetett megállásra.
- Itt lenne az ideje, hogy Anne-nek elmondd, hogy nem jársz egyetemre.
- Pardon?
Szürke szeme most fagyos kék volt, ajkai egyenes vonalban voltak.
- Mióta hazudsz neki az életedről? Egy vagy talán két éve? Joga van tudni az igazságot.
- Magának pedig nincs joga ahhoz, hogy az életembe kutakodjon. Menjen a fenébe Sam!
Kezeimet ökölbe szorítva hagytam faképnél. Mégis honnan tudta meg? Hiszen Louison kívül senki sem tudja a titkomat.
- Anyu elment, kér valamit? - pólóm a mellkasomra tapadt, hajam a homlokomra. Szakadt az eső odakint, s az ablakokat valakinek rögzítenie kellett, míg anyu átvállalta a vásárlást.
Tekintetét rám kapta, ajka arra a szemtelen mosolyra húzódott.
- Látom kint csöpög az eső. - bökött fejével felém. - Tudom, hogy nincs kedved, de azért megkérdezem van-e kedved csatlakozni.
- Csöpög? Mintha dézsából öntenék.
- Angliában élsz, biztos megszoktad. Nos, mi a válaszod?
- Addig fog nyaggatni ezzel a rohadt filmnézéssel, amíg le nem ülök magához, ugye?
- Talán igen, talán nem. Ezt csak akkor tudod meg drága Harold, ha megpróbálod.
Tekintetem végigvezettem rajta. Egy lenge barackszínű ruha volt rajta, arcát nem fedte semmiféle smink kivéve a szempilláját, ami hosszan meredezett az ég felé. Szemünk összeforrt, s míg az övé örömteli volt az enyém összehúzott.
- Mi a mai ajánlat? - fejemmel a tévé irányába böktem, de lábaim már útnak indultak. A kanapéra dőltem, kényelembe helyeztem magamat, s próbáltam figyelmen kívül hagyni Sam égető tekintetét. Volt szerencsém megtapasztalni az érzést, amikor rám néz. Mintha a lelkem mélyét kutatná, s minden titkomat tudná.
- Szkafander és pillangó.
Csak biccentettem, pillantásomat teljesen elfoglalta a televízió képernyője.
Két órával később csak ültem ott, ahogy befejeződött a film, s a képernyő elfeketedett. Szívbemarkoló volt, s nem tudtam elhinni, hogy miként képes valaki ilyet végignézni. Nemhogy még végigélni. Óvatosan fordítottam a fejemet Sam felé, aki közelebb gurult hozzám. Arca, ahogy szája is komor volt, rá is hatással lehetett a film és a benne történt cselekmények. Csöndben szemlélt, s most az egyszer azt kívántam bárcsak megszólalna és kötözködne velem. Harold ...ne nézz ilyen bugyután. Kelj fel és ásd fel újra a kertet. Esküszöm még ezt is jobban elviseltem volna, mint azokat a fájdalmas szürke szempárokat.
- Hányszor látta? - krákogtam, majd ismét megkérdeztem immár hangosabban. - Hányszor látta?
Szemöldökét összeráncolta, kezdett visszatérni és újra önmaga lenni.
- Számtalanszor.
- Nem rossz... - nyeltem egy nagyot. - magának ilyeneket látni?
- Eleinte talán az volt, hiszen teljesen más életet éltem ezelőtt a szék előtt, de mindent meglehet szokni. Igaz időbe telt, de még mindig sokkal jobb helyzetben vagyok, mint a főszereplő a filmben.
- Lehet igaza van.
- Jaj Harold ne csináld már! - hangja éles volt, de mégis valamiféle jókedv hallatszott ki belőle. - Mikor fogsz végre már tegezni? Nincs ínyemre ez a magázódás, amivel megilletsz. És kérlek szépen ne vágj már ilyen elkámpicsorodott képet!
- Gyűlölöm, ha Haroldnak hív. - feleltem morogva.
- Nekem tetszik. - somolygott. - Látod magad mellett azt a borítékot?
Válaszként biccentettem, szemem a fehér borítékot mustrálta.
- A tiéd. Anne mesélte, hogy vissza kell menned Angliába az egyetem miatt.
Ujjaim a borítékot fogták közre, szemeim kidülledtek a zöld bankjegyek láttán.
- Ez ezer dollár.
- Jól látod. - sóhajtott. - Keményen megdolgoztattalak ebben a két hétben, megérdemled.
- Nem fogadhatom el. - gyömöszöltem vissza a papírokat a borítékba. - Túl sok ...és anyu fizetéséből kapok majd, megbeszéltük.
- Hidd el nem te fogsz csődbe vinni. Megengedhetem magamnak, hogy odaadjam a jussodat és legalább lesz mit elkölteni otthon.
- Köszönöm. - suttogtam, tekintetemet az övébe fúrtam és arra a festményre gondoltam vissza, amit naphosszat csodáltam. Mesés és alaposan kidolgozott munka volt, ami egy fehér ruhás nőt ábrázolt nem messze a Big Bentől. A kép szándékosan lett elmosódottra festve, az eső zuhogott. - Járt már Angliában, igaz?
- Ó, igen. Kedvenc országaim egyike.
- Maga az a nő a festményen, ami az emeleten van?
- Az egyik barátnőmet ábrázolja, de azt speciel fénykép alapján festettem, mert, amikor ott voltunk az ég hirtelen beborult és percekkel később már esett is.
- Angliában ez nem meglepő.
- Megjöttem. - anyu hangja töltötte be a kinti teret, amire mindketten felkaptuk a fejünket. - Kint csak úgy szakad az eső. - folytatta, a kis borítékot farmerem hátsó zsebébe csúsztattam be.
- Még egyszer köszönöm. - feltápászkodtam, pólómat lejjebb húztam és hátat fordítottam Samnek. Méregető tekintetét figyelmen kívül hagyva indultam el az ajtó felé, hogy édesanyámnak segítsek a csomagokkal, amikor Sam hangja késztetett megállásra.
- Itt lenne az ideje, hogy Anne-nek elmondd, hogy nem jársz egyetemre.
- Pardon?
Szürke szeme most fagyos kék volt, ajkai egyenes vonalban voltak.
- Mióta hazudsz neki az életedről? Egy vagy talán két éve? Joga van tudni az igazságot.
- Magának pedig nincs joga ahhoz, hogy az életembe kutakodjon. Menjen a fenébe Sam!
Kezeimet ökölbe szorítva hagytam faképnél. Mégis honnan tudta meg? Hiszen Louison kívül senki sem tudja a titkomat.
