ELSŐ FEJEZET

Sziasztok!(: 

Eljött az első fejezet ideje. Remélem tetszeni fog, igaz még nincsenek benne nagyon fejlemények. Szó, mi szó, rátok bízom a döntést!(:

Köszönöm szépen a feliratkozóknak, hogy feliratkoztak! :*

Have a nice day,

S. xx

Váratlan meglepetés

'Én már semmit nem tartok elképzelhetetlennek. (...) Ennyit legalább megtanultam. A valóságban minden megeshet. A leghihetetlenebb dolgokról kiderül, hogy létező veszedelem.'

Harry Styles

Majdnem három hónap. Egészen Angliából repültem Amerika területére, hogy édesanyámmal és újdonsült férjével töltsem el a nyaramat. Még mindig nem sikerült felfognom, hogy miként sikerült ilyen gyorsan túltennie magát édesapámon, de folyton csak azt szajkózta, hogy így lesz a legjobb. De hogy lenne már minden rendben, ha nevelőapámat ki nem állhatom? A gondolatra, hogy ismét fiamnak szólít... felkavarodik a gyomrom. Nem csak anyámat, hanem saját magamat is büntettem azzal, hogy a világ másik felére költöztem azzal a céllal, hogy minél messzebb tudjam magamat tőlük, ami egy ideig még működött is, csak azzal nem számoltam mennyire hiányozni fog az életemből. Semmi sem jött össze, s életem legrosszabb állását fogtam ki. Gyors-éttermi eladó. Hát nem csodás?
- Meddig fogsz még haragudni rám, kisfiam? - anyám aggódó hangja töltötte ki a hosszanti csöndet, ami a kocsiban uralkodott indulásunk óta. Csak az útra koncentráltam, a kormányt erősen markoltam s félő volt, hogy ujjaimban a vérkeringés hamarosan a múlté lesz.
- Kéne valamiért neheztelnem rád?
Nagyot sóhajtott, idegesen túrt bele barna hullámos tincseibe.
- Meg kell értened Harry, hogy ez a munkám és szükségem van erre a pénzre. Tudom, hogy nem támogatod, hogy ittléted alatt is végezzem a dolgomat, de Samantha nem csak a munkaadóm, hanem remek barátnőm is. Próbáltam keresni a helyemre egy-két hétre helyettest, de Beth délutánonként az egyetemen van, lehetetlent kértem volna tőle, hogy ugorjon be helyettem.
- Megértem anya. Nem kell magyarázkodnod. 

Noha próbáltam arról meggyőzni nem haragszom rá, ez mégsem volt így. Azt reméltem, hogy minden olyan lesz mint régen, amint hazatérek, de rá kellett jönnöm, hogy csak rosszabb lett. Két lehetőség állt fent: vagy anyámat furikázom és segítek be neki, vagy otthon maradok a nevelőapámmal, ami már a felvetéssel el is lett vetve. Így hiába elleneztem, hogy besegítsek, jöttem.

- Samantha nagyon kedves nő, légy udvarias vele, Harry.

- Rendben. Udvarias. - ismételtem el szavait. - Mit is mondtál, mi a baja?

Hallgatott, s percekig vártam a válaszát mielőtt gyanakvó tekintettel rá nem néztem.

- Samanthának van egy kis.. gondja.

- Kis gond alatt azt érted, hogy eltört a lába és besegítesz neki? - puhatolóztam, lábamat leemeltem a gázpedálról. A bostoni Perkins street-nél cammogva haladtunk várva anyám hirtelen jövő parancsát, hogy most álljak meg. Semmit sem tudtam a nőről, akinél besegített, de állítása szerint állapota ellenére humoros, jókedvű és szeret festeni. 

- Itt fordulj be. A 329-es Samantha házszáma. - egy féloldalas mosollyal ajándékozott meg, míg nekem állam a padlót súrolta. Két kétemeletes ház helyezkedett el ellenkező oldalon, a bal oldalon lévő ház téglákkal volt borítva, míg a jobb oldali szokványos amerikai házként működött. A hosszú feljárón mentem tovább, ami a ház mögött sem ért még végig. - Itt leparkolhatsz. Két ház van, az egyiket a vendégei szokták főként használni. - magyarázta, övét kicsatolta. - Ott szoktam én is aludni, meg néha Beth. 

- Ez a nő gazdag. Vagy a férje az? - ujjaim a kilincset fogták közre, s kilépve rögtön megcsapott a forró amerikai levegő. Fejemről orromra csúsztattam a napszemüveget, majd kezeimet zsebre dugva léptem anyám mellett a ház felé. 

- Nem. - felelte késve, rakoncátlan tincseit füle mögé tűrte. - Sam remek festő, a legjobb. A házunkban lévő festmények mind az ő keze munkáját mutatják.
- Ja, azért az árért amit valószínűleg kiadtatok érte már legyenek is jók. - mormogtam.
- Harry, Sam azokat a festményeket odaajándékozta nekünk. Szeretném, ha vigyáznál a nyelvedre, mert nem ilyennek írtalak le Samnek. Most pedig gyere, bemutatlak egy nagyszerű embernek.
A köveket rugdosva követtem anyámat, aki a ház mögötti kis rét felé vezetett. Két távoli alak tűnt fel előttünk, ahogy egyre beljebb mentünk. Az egyik előtt festővászon volt, bal kezében ecsetet fogott, amit oly könnyedén húzott végig a vásznon. Szőke hajába belekapott a szél, amit a mellette álló barna hajú lány igazított helyére. Jézusom...ennyire úri ez a nő, hogy még a haja eltűrésére is egy alkalmazotta van? Lábam a friss zöld füvet szántotta le, tekintetemet a cipőmön tartottam.
- Anne. - egy lágy, vidám hang hallatszott fel a madarak csicsergésével együtt. - Korán jöttetek.
- Jó volt a forgalom. - válaszolt, mellé léptem. - Sam ő a fiam, Harry.
- Örülök, hogy megismerhettelek, Harry. Édesanyád már rengeteg szép dolgot mesélt rólad. - felelte. - Csak a bal kezemet tudnám felajánlani, de festékes. Nem akarom tönkretenni a ruhádat.
Döbbenten néztem a nőt, aki boldogságot sugárzott, miközben egy elektromos székben ült. Lábát halásznadrág fedte, de kiemelte vézna végtagjait. Felső testére fehér festékfoltos ujjatlan ing tapadt, jobb keze az ülés támláján pihent. A hangomat mintha elvesztettem volna, hiszen abban a hitben éltem, hogy egy kis sérülésről van szó, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem.